A hatóságok egy komplex ellenőrzési akciót indítottak a Kovászna megyei prefektúrán, a 2021 utáni beruházásokkal kapcsolatban – mondta el dr. Ráduly István. Kovászna megye prefektusa hozzátette: az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) brassói részlegének képviselői begyűjtötték az összes ezzel kapcsolatos dokumentumot és azt vizsgálják, hogy történt-e bűncselekmény.
A prefektus szerint minden beruházás a törvényes procedúrát követte. Az elmúlt években felújították az épület elavult villanyhálózatát, hisz már nem bírta a szaporodó elektronikus eszközök terhelését, több helyen újra padolták az irodákat, újra vakolták és festették a falakat. Felújították a tetőzetet, a homlokzatot, kicserélték az épület stílusához nem illő vasajtót.
- Ezek szükséges beavatkozások voltak, hisz a villanyhálózat már veszélyessé vált, a tetőn folyt be a víz, az irodákban szakadt be a padlózat, tenni kellett valamit. Munkatársaimmal együtt hónapokig valóságos építőtelepen végeztük a munkánkat, csakhogy javuljanak a körülmények és hogy a városközpontban lévő épület ismét régi pompájában ragyogjon – közölte e prefektus.
Hozzátette: erre mind közpénzt költöttek, amiről természetesen banira el kell számolni.
- A hatóságoknak joguk és kötelességük, hogy leellenőrizzék, hogy az adófizetők minden egyes lejét racionálisan, a törvényes előírások betartásával költötték-e el. A legmesszemenőbben együttműködtünk az ellenőrző csoporttal, minden általuk kért dokumentumot a rendelkezésükre bocsátottunk, meggyőződésem, hogy én is és munkatársaim is minden előírást, minden procedúrát maradéktalanul betartottunk – mondta a prefektus.
A hatóságok anyagot gyűjtöttek egy terület visszaszolgáltatásával kapcsolatban is.
Ráduly István megerősítette: a saját lakásában is kutattak dokumentumok után.
A prefektus nem kívánta kommentálni a DNA-akció intenzitását.