Sajtóanyag: Áprilisi sajtóértekezlet

Fontos a természet védelme

 Ha a saját érdekükben csak kicsit jobban odafigyelnének az emberek, sokkal gördülékenyebben és nem utolsó sorban gyorsabban folyna a hivatali ügyintézés – állapította meg áprilisi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István a Föld napja alkalmából beszélt a természet védelmének fontosságáról, és közölte azt is, hogy május első csütörtökén Baróton tart kihelyezett meghallgatást.

 

Tapasztalható némi haladás, de még sokat lehetne javítani az ügyintézés gyorsaságán és pontosságán – jelentette ki a prefektus.

Most már egyre többen vannak olyanok, akik kérnek iktatószámot, és ez „hatalmas fejlődés”, mondta Ráduly István, de ez még mindig nem elég. Nagyon sokan vannak ugyanis, akiknek két, három, vagy még ennél is több beadványuk van egy viszonylag rövid periódusban, és jönnek több iktatószámmal, de fogalmuk sincs, hogy melyik, mire vonatkozik.

  • Nyomatékosítani szeretném még egyszer a szerintem legegyszerűbb, de ugyanakkor legcélravezetőbb módszert: a hivatalba, akármelyikbe, legyen az polgármesteri hivatal, rendőrség, nyugdíjosztály, bíróság, vagy akármelyik állami intézmény, ne egy, hanem két példányt vigyünk a beadványunkból, kérésünkből, bármiből. Kérjük meg, hogy iktassák – ezt semmilyen kifogással nem utasíthatják el – és az iktatószámot mind a két példányra írják rá. Az egyik példányt hagyjuk ott, a másikat őrizzük meg, mert ennek birtokában minden későbbi eljárás egyszerűbben, gördülékenyebben és gyorsabban zajlik – mutatott rá a prefektus.

 Hozzátette: a fentiek hiányában egy hivatalnok, nagyon sokáig tudja „hintáztatni” az állampolgárt, hogy nincs meg az illető dokumentum, vagy hogy meg van, de nem arra vonatkozik, amiről szó van, és még igaza is lesz. „Nem kell lehetőséget adni a visszaélésre” – mondta Ráduly István.

 A prefektus, a Föld napja alkalmából elmondta: jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a környezet védelmének fontosságára.

  • Azzal, hogy egy órára lekapcsoljuk a világítást, ahogy a Föld órája alkalmával tesszük, vagy ültetünk néhány fát a Föld napján, aligha mentjük meg a Földet. Ugyanakkor ez egy szimbolikus lépés, ami arra figyelmeztet, hogy a Föld napja nem csak április 22-e. Minden nap a Föld napja – legalábbis az kellene hogy legyen, ha élhető életteret akarunk gyerekeinkre hagyni. Ez viszonylag egyszerűen megoldható: ne pazaroljunk el a Föld erőforrásaiból többet, mint amennyit ez képes megtermelni, ne töltsük meg a zöldövezeteket nehezen lebomló műanyagokkal, ne szennyezzük az ivóvizet, mert még a mai fiatalok életében kiderülhet, hogy sokkal értékesebb az aranynál – fejtette ki Ráduly István.

A prefektus, „elrettentő példának”, hogy „saját adatokból dolgozzon” a prefektúra koordinálásával tavaly létrehozott Tiszta Romániáért munkacsoport jelentését hozta fel. Az akcióhoz az erdészeti és a vízügyi igazgatóságon kívül 18 önkormányzat is csatlakozott. Egy hónap alatt a fenti hivatalok és intézmények 342 saját alkalmazottja és a hozzájuk csatlakozott 1029 önkéntes 57,6 tonna szemetet gyűjtött össze.

  • Ezek tavalyi számok, csak a nagyságrend miatt vettem elő ezeket. Felfoghatatlannak tűnik, hogy a néhány kilométeres Ajta-patak medréből, a polgármesteri hivatal nyolc alkalmazottja, három önkéntessel összegyűjtsön csaknem öt tonna szemetet és két és fél mázsa műanyagpalackot, de Szitabodza környékén, a 10-es országút parkolóiból is begyűlt 1250 kilogramm háztartási szemét. Az országutak mellett hihetetlen állapotok uralkodnak, Sepsibükszád és a Szent Anna tó közötti, mintegy 20 kilométeres szakaszon nyolc tonna hulladékot szedtek össze. Így igen nehéz lesz tiszta, kulturált turizmust kialakítani – összegezett a prefektus, aki szerint a legnagyobb probléma az, hogy „holnap kezdhetjük elölről az egészet”.

Ráduly belátja: nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok addig, amíg egyesek, „érthetetlen okból”, időt és energiát fordítanak arra, hogy szekérrel kihordják a szemetet a patak partjára, miközben a Tega, amelynek szolgáltatásaiért mindenképpen fizetni kell, a kapu elől elvinné. Bírsággal nem lehet megállítani a folyamatot, de ha megfigyelő kamerákat telepítenének, ezek felvételei alapján könnyebben azonosítani lehetne a tetteseket, akiktől az illetékes hatóságok akár a használt szállítóeszközöket is elkobozhatnák, ami talán csökkentené a „vállalkozói kedvet” ebben a „műfajban”.

Ráduly István folytatja minden hónap első csütörtökén esedékes kihelyezett meghallgatás-sorozatát, május 4-én 12 órakor a baróti polgármesteri hivatalban várja az érdeklődőket. Iratkozni a 0267 315 444-es számon lehet.

 Az értekezlet második felében dr. Örsi Csaba főállatorvos, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság ügyvezető igazgatója számolt be a húsvéti ünnepek körüli ellenőrzések eredményeiről.