2022 szeptemberi sajtóközlemény

A turizmus világnapja

 

A turisztikai adottságok többre érdemesítenék a megyét – hangsúlyozta szeptemberi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István a turizmus nemzetközi napja alkalmából Sepsimagyarós fölött, a Csere-tetőre hívta az újságírókat. Kiderült az is, hogy idén csaknem tízezer háromszéki igényelt útlevelet, a kérések felét a megyén kívül nyújtották be, és hogy október első csütörtökjén Bodzafordulón tart meghallgatást a prefektus. 

A prefektus szerint a turizmus terén tovább kell erősíteni a marketinget, kihasználni a ritka természeti kincsek vonzóerejét, a védett területek varázsát, az épített örökség bőségét, a népművészeti, népviseleti, gasztronómiai hagyományok sokszínűségét, a sportesemények színvonalát. 

  • Nagyon jó kezdeményezés a visitcovasna.com, amelyet napirenden kell tartani, bővíteni, szépíteni. Ezen kívül azonban még számos lehetőség van népszerűsíteni adottságainkat. Még több interaktív tanösvényt kellene kialakítani, amelyeken az igényeknek megfelelő szinten lehetne bemutatni az adott természeti értékeket, geológiai, történelmi érdekességeket. Ugyanakkor feltétlenül szükséges volna – írott és elektronikus formában egyaránt – egy éves programra, amit legkésőbb novemberben össze kellene állítani a következő évre. Ez egyrészt a tekintetben is hasznos lehetne, hogy legalább részben elkerülhető lenne, hogy egymásra tevődjenek fontos események. Másrészt, ha arra (is) építjük a jövőnket, hogy a brassói repülőtér „megnyitja a világot”, akkor hónapokkal előre ismernie kell a turistának a programot ahhoz, hogy az általa kiválasztott rendezvényre ideérjen – magyarázta a prefektus.

Hozzátette: ezeket a programfüzeteket nem annyira a helyi turisztikai irodákban kellene terjeszteni, hanem nagy városokban, elsősorban Bukarestben és Budapesten, de Brüsszelben, Londonban és Párizsban is. 

Kovászna megyében jelenleg négy természetvédelmi területet és számos természeti látványosságot tartanak számon. A turisztikai minisztérium nyilvántartása szerint, ha a kiadó szobákat is beszámítjuk, összesen 252 engedélyezett szállásadó turisztikai egység van a megyében, ebből 21 szálloda (a városokban 18, a Torjához tartozó Bálványoson még egy), összesen 3086 ággyal, 92 panzió (34 városon, 58 vidéken), 1323 ággyal és 16 agroturisztikai panzió, 179 ággyal, valamennyi vidéken. 

A megyei statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 131.670 turista látogatott a megyébe, ez 44 százalékos növekedést jelent 2011-hez képest (91.365).

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját, azzal a céllal, hogy ezen a napon a turisták és a turisztikai szolgáltatók, valamint a turisztikai szektorban dolgozók együtt ünnepeljék a turizmust és felhívják a figyelmet a szektor társadalmi, kulturális és gazdasági értékére.

A prefektus összefoglalta az útlevélosztály 2022 első félévében végzett munkáját. Az Alina-Dana IONIȚĂ rendőrbiztos által vezetett szolgálatnál 9736 kérelmet vettek át: 9089 kérelmet egyszerű elektronikus útlevélre és 647 kérelmet egyszerű ideiglenes útlevélre. A kérések közel felét (4363) más megyékben lakóhellyel rendelkező személyek tették le.

Sepsiszentgyörgyön, alapesetben, kizárólag Kovászna megyében lakóhellyel rendelkező állampolgárok kérelmeit dolgozzák fel. Összesen 9278 kérelmet oldottak meg. Ezekből 4726 kérést a megyeszékhelyen vettek be, 4038-at az ország más megyéiben adtak le, és 514 kérést Románia külföldi diplomáciai és konzuli képviseleteinél vettek át.

A feldolgozott kérelmek eredményeként összesen 3308 útlevelet adtak át a kérelmezőknek a kiszolgáló pultnál: 2783 elektronikus útlevelet és 525 ideiglenes útlevelet, ezeken kívül 1327 elektronikus útlevelet juttattak el a birtokosoknak futárszolgálat útján.

  • Örömmel jelentem, hogy az útlevélosztályon nincs várakozási idő, a programálás gyakorlatilag a következő napra történik, az útleveleket a törvény által meghatározott határidőn belül állítják ki – jegyezte meg a prefektus.

Szó került a prefektúra épületének felújításáról is. Az intézmény több mint egymillió lejt harcolt ki a minisztériumnál az épület homlokzatának és tetőzetének felújítására. A kiírt versenytárgyalást egy székelyudvarhelyi cég nyerte, amelynek vezetőjével pénteken alá is írták a kivitelezési szerződést. A munkálatokat napokon belül elkezdik és – a tervek szerint – december elejére be is fejezik.

A prefektus folytatja minden hónap első csütörtökén esedékes, kihelyezett meghallgatás-sorozatát, október 6-án 12 órakor a bodzafordulói polgármesteri hivatalban várja az érdeklődőket. Iratkozni a 0267 315 444-es számon lehet.    

 

                                                                                      Comunicat de presă

 

În ultimii ani, elemente extremiste locale s-au manifestat specific atât la evenimente locale, cât şi la sărbători naţionale, cu precădere de 1 Decembrie-Ziua Naţională a României.

Mai rar, numai de Ziua Naţională, la ceremoniile dedicate acesteia, au existat participanţi de factură naţionalistă, veniţi la Sfântu Gheorghe din proprie iniţiativă, fără a fi invitaţi de organizatori.

Instituţia Prefectului – Judeţul Covasna, în baza atribuţiilor legale referitoare la menţinerea ordinii publice şi prevenirea tensiunilor sociale, a condamnat de fiecare dată manifestările extremiste de orice fel şi, în colaborare cu forţele de ordine, a gestionat legal toate aceste situaţii.

Cu consecvenţă şi profesionalism, Instituţia Prefectului – Judeţul Covasna, împreună cu celelalte autorităţi şi instituţii cu atribuţii în menţinerea ordinii publice, va gestiona, în cadrul legal, şi pe viitor eventualele derapaje naţionalist-extremiste, pe care le declarăm intolerabile, indiferent dacă acestea se manifestă pro sau contra unor evenimente sau sărbători publice, cu atât mai mult cu cât astfel de manifestări extremiste, preluate de presa locală şi naţională, sunt de natură a alimenta false tensiuni interetnice şi contribuie la o imagine distorsionată a locuitorilor judeţului Covasna.

 

Data 22.11.2017                                                                                                                        Cancelaria Prefectului