2022. novemberi sajtóközlemény

Javult a helyzet, de még így is torlódás várható

 

Bár novemberben tömegesen jelentkeztek az emberek a gépjárművezetői engedélyük cseréjére, januárban aligha kerülhető el a torlódás – jelentette ki novemberi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István elmondta azt is, hogy levélben fordultak a Hivatásos Labdarúgóligához az OSK stadionban történt idegengyűlölő megnyilvánulásokkal kapcsolatban, és bejelentette: december 8-án Kézdivásárhelyen tart kihelyezett meghallgatást.

 

A prefektus visszatért a következő időszakban lejáró hajtási engedélyekre és elmondta: örömmel tapasztalta, hogy novemberben szinte egyetlen szabad hely sem volt a Sepsi Value Centerbe költöztetett gépjárművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési hivatalban.

 

Továbbra is arra biztatok mindenkit, akinek a következő két hónapban érvényét veszti a gépjárművezetői engedélye, hogy jelentkezzék orvosi vizsgára és haladéktalanul kérjen programálást a hivatalnál, mert még mindig több mint kétezer olyan személy van, akinek januárban jár le a gépjárművezetői engedélye. Ha ezek mind a következő esztendő első hónapjában jelentkeznek cserére, az biztosan fennakadásokat okoz, és előfordulhat, hogy lesznek, akik hetekig nem lesznek majd jogosultak autót vezetni – mondta Ráduly István.

 

Amint ismeretes, 2012 végén terjedt el az a hír, hogy – a korábbi gyakorlattól eltérően – a következő évtől, csak orvosi vizsgával lehet kicserélni a hajtási jogosítványokat.

 

A vonatkozó 2013/123-as számú rendelet végül csak a következő év augusztus 8-án lépett érvénybe, de országszerte több százezer személy cserélte ki néhány hónap alatt a gépjárművezetői engedélyét, hogy ne kelljen orvosi vizsgára állnia. Ezek a hajtásik tíz év után, most, év végén és jövő év elején érvényüket vesztik. Januárban például több mint háromezer vezetői engedély jár le Háromszéken – emlékeztetett a prefektus.

 

Hozzátette: a szakemberhiány enyhült ugyan, de az új székhelyen több személy teheti le az elméleti vizsgát, mint a régin, így ismét egy hónapra nőtt a várakozási idő az elméleti és a gyakorlati vizsga között. Emiatt, a korábban jól bevált módszer szerint, újból „vendégmunkásokat” hívtak. December 10 és 11-én öt Vaslui megyei rendőr fog besegíteni abba, hogy a várakozási idő a felére csökkenjen.

 

A prefektus az OSK stadionban, a Petrolul Ploiești elleni labdarúgó mérkőzésen sorra került idegengyűlölő megnyilvánulásokkal kapcsolatosan elmondta: előbb látogatást tett a stadionban, majd egyeztetett az esetről a brassói csendőrség rohamegységének vezetőjével. A sajtóban és a szociális hálón megjelent kommentekkel kapcsolatban a prefektus megjegyezte: az elhangzott xenofób bekiabálások ügyében a játékvezetőnek és a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) megfigyelője kell hogy fellépjen.  Kell tudni arról, hogy alapesetben – az érvényben lévő jogszabályok értelmében – a csendőrség be sem mehet a stadion területére, a rendért a klub által szerződtetett biztonsági cég felel. A csendőrség csak akkor jöhet be, ha a helyzet tettlegességig fajul, és/vagy a biztonsági cég vezetője, vagy a megfigyelő ezt kifejezetten kéri – foglalta össze a prefektus, aki hozzátette: az elterjedt nézettel ellentétben, a prefektus csak akkor léphet fel hivatalos minőségében, hogyha a meccsre, a magas kockázat okán, előzetes, hivatalos értesítést kapott a csendőrségtől.

 

Miután mindkét felet meghallgatta, Ráduly István hivatalos levélben kérte a LPF-től, hogy küldjék meg a megfigyelő által a mérkőzés végén összeállított jegyzőkönyvet.

 

  • Ebben egészen jól le van írva, hogy mi történt. Míg a hazai szurkolókat sportszerűeknek minősíti, a vendégekről több esetben leírja, hogy hányadik percben pontosan milyen magyarellenes rigmusokat skandáltak, tehát ő tulajdonképpen nagyjából elvégezte a munkáját. Egyébként az egytől 5-ig terjedő skálán a hazaiakat ötösre, a vendégeket egyesre minősítette – mondta el Ráduly István.

 

A prefektus hozzátette: a jövőben is figyelemmel kíséri a mérkőzéseket és azt szeretné elérni, hogy a futball kizárólag a pályán zajló sportszerű küzdelemről szóljon, ne a lelátókon magukat szurkolóknak nevező egyének produkciójáról, akiknek csak a botránykeltés a céljuk.

 

Ami a román nemzeti ünnep alkalmából más megyéből bejelentkező ünneplőket illeti a prefektus leszögezte: mindenkinek joga van ott ünnepelni, ahol akar.

 

  • Háromszéket közismerten vendégszerető emberek lakják, ezért tisztelettel várunk minden jószándékú ünneplőt, akárhonnan érkeznek. Elvárjuk ugyanakkor, hogy ők is tisztelettel viszonuljanak az itt élőkhöz, és szigeteljék el az esetleg közéjük vegyülő provokátorokat. A korábbi években tapasztalt intoleráns magatartás kapcsán határozottan felkértem a csendőrséget, hogy szigorúan lépjen fel minden olyan személy ellen, aki az ünnephez méltatlan tevékenységbe kezd, megzavarja a közrendet, vagy bármi olyat cselekszik, ami feszültséget kelt – mondta Ráduly.

 

A prefektus folytatja kihelyezett meghallgatás-sorozatát, amelyben Kézdivásárhely következik. Az audienciára ezúttal nem a hónap első (december 1-je hivatalos ünnep), hanem a második csütörtökén kerül sor. Várják tehát az érdeklődőket december 8-án, 12 órakor a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalban. Iratkozni a 0267 315 444-es számon lehet.

 

A sajtóértekezlet második felében Vura Ferenc, a Megyei Erdészeti Igazgatóság műszaki osztályának vezetője foglalta össze a lakosságnak juttatandó tűzifával kapcsolatos tudnivalókat.